Rácz Ildikó Mária: A lét és a szerelem szentsége

Ha az ember Bunyint olvas, akkor döbben rá, hogy mennyire kevés az, amit az irodalom eddig elmondott a szerelemről. A nők emlékművet állíthatnának az írónak, aki műveiben a hétköznapi parasztasszonyokat, gimnazista lányokat, vidéki hivatalnokfeleségeket sugárzó teremtésekké változtatta. A szerelem metafizikájában Bunyin mélyebbre hatol, mint elődei, az elbeszéléseiben ábrázolt nőalakok részleges megtestesítői az Örök Nőiségnek. Írásaiban a szerelem titka összefonódik a halál titkával, a szerelem lényegi eleme a halhatatlanság utáni vágy. Bunyin az olvasót nemcsak esztétikai örömben részesíti, hanem a lét értelmére vonatkozó kérdésekre adott válaszaival megszólítja és a problémák továbbgondolására sarkallja. Művészetfilozófiájában központi helyet foglal el az emlékezet, mert igaz ugyan, hogy minden elmúlik, de paradox módon mégis minden megmarad.

Rácz Ildikó Mária méltó, verbális emlékművet állít könyvével az orosz írónak. Meggyőzően mutat rá arra, hogy Bunyin poétikájának szignifikáns vonása az őseredeti, a végső Egy keresése, Erósz és Thanatosz égisze alatt. A monográfiában az orientalista és a nyugati filozófiák integrálása a lét végső kérdéseinek magyarázatához viszi közelebb az olvasót. Az egyes fejezeteket egyesítő multidiszciplináris módszertani szemlélet révén a szerző kísérletet arra tesz, hogy az elemzésekbe az irodalom és vallástudomány módszerei mellett bevonja a természettudományi és pszichiátriai kutatások (Maslow-féle piramis-elmélet, az einsteini tér-idő, a jungi archetípusok, a bergsoni teremtő fejlődéselmélet, a holografikus univerzum modell) tudományos eredményeit. Az olvasó mégsem egy elméletieskedő munkát forgat a kezében, hanem a bennük villódzó eleven megfigyelések miatt valami sokkal izgalmasabb olvasmányt.

A szerző a monográfia írásakor egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a ruszista szakemberekre. A könyv minden felnőtt olvasó számára ajánlott, aki érdeklődik a szerelem, a lét és a halál művészetfilozófiai és ontológiai kérdései iránt.

Prof. dr Hajnády Zoltán, az MTA doktora

Ivan Bunyin

" ... párnámra könyökölve, a mellettem fekvő másik párnát néztem, ahol még alig érezhető ibolyaillat maradt az ő gyönyörű sötét haja és a zsebkendője után, amelyet kibékülésünk után még sokáig szorongatott; és amikor mindez felrémlett bennem, meg az is, hogy azóta fél életet éltem le nélküle, láttam az egész világot, és még mindig élek és látok, míg ő már egész örökkévalóság óta nincs ezen a világon – elhűlve, hirtelen leeresztettem lábam a díványról, kimentem, és szinte a levegőben suhanva haladtam végig az ecetfasétányon, a meredek lejtőhöz, s a fák folyosóján a tenger rézgáliczöld darabkáját bámultam, amely egyszerre csak félelmetesen és csodálatosan, ősi újszerűséggel döbbent elém. ... "

Ivan Bunyin: Arszenyev élete

Bunyin
Dr. Rácz Ildikó Mária

A szerző ajánlása

Az orosz irodalom első Nobel-díjas költő-írója, Ivan Alekszejevics Bunyin (1870–1953) irodalmi szövegeinek tanulmányozása a beavatás élményével ajándékozza meg az olvasót. Szerzőjük a lét értelmét kutatja olyan, látszólag egymástól távol eső területeken, mint a tolsztojánizmus, az ortodox kereszténység, a keleti vallásbölcselet, a szerelem és az alkotás. A bunyini szinkretikus létszemlélet jelentősen hozzájárult a könyvben alkalmazott elemzési módszer multidiszciplináris jellegének megválasztásához. A másik motiváló tényező az volt, hogy töprengésre késztetett, miképpen vezethetnek a valóság leképezésének különböző módszerei azonos igazságok felismeréséhez. A magyarországi Bunyin-kutatás még nem szolgált monográfiával az olvasónak, ezt a hiányt kísérlem meg munkámmal pótolni. Bízom abban, hogy e könyv révén a hazánkban mindmáig szinte ismeretlen író közelebb kerül a hazai olvasóközönséghez.

Dr Rácz Ildikó Mária, PhD

Rácz Ildikó Mária: A lét és a szerelem szentsége

A kötet hiánypótló, érdekes és izgalmas olvasmány Ivan Alekszejevics Bunyin, az első orosz irodalmi Nobel-díjas író prózapoétikájáról. Ugyanakkor több is ennél. A monográfiában az orientalista és a nyugati filozófiák integrálása a lét végső kérdéseinek a magyarázatához viszi közelebb az olvasót.

A szerző egyszerre gondolt a laikus olvasóra és a téma iránt érdeklődő szakemberekre. Nem egy elméletieskedő munkát forgatunk a kezünkben, hanem a bennük villódzó eleven megfigyelések miatt valami sokkal izgalmasabb olvasmányt.

A kötetet Prof. dr Hajnády Zoltán, az MTA doktora ajánlja.

  • Kiadó: L'Harmattan Könyvkiadó Kft.
  • Kötés: Keménytáblás
  • Oldalak száma: 376
  • ISBN: 9789634146810
  • Megjelenés: 2020. szeptember 14.
  • Kapcsolódó témakörök: Irodalomtudomány, Keleti vallásfilozófiák, Spiritualizmus

Létkerék (Bhavacsakra). Tibet. 1900

Rácz Ildikó Mária: A lét és a szerelem szentsége

Rácz Ildikó Mária: A lét és a szerelem szentsége (illusztráció)

Megrendelés e-mailben

Megrendelés

Rácz Ildikó Mária: A lét és a szerelem szentsége

A könyv az alábbi email címen 25% kedvezménnyel már megrendelhető!
E-mailben történő megrendeléskor - kérésére - a szerző által dedikált példányt küldünk ajándék könyvjelzővel!
A könyv kedvezményes bruttó ára 3990 Ft helyett: 2990 Ft + szállítási költség.

konyvrendeles.bunyin@gmail.com

A könyv az alábbi online könyváruházakban is megrendelhető!

Megjelent!

Harmattan

Megjelent!

   Libri   

Megjelent!

Bookline